2003.11.06
Gyerekkoromban is már elég rosszak voltak a fogaim, 3-4-et gyökérkezeltek, volt 6-7 db amalgám tömésem is.18 éves koromban csináltattam egy koronát az első 4 metsző fogamra (a gyökérkezelés miatt kicsit sötétebbek voltak).
Ekkor kezdődtek a problémáim.
Kellemetlen lett a leheletem, de mivel ez idő tájt jöttek ki a bölcsességfogaim, ezeknek tulajdonítottam és nagyon sokat rágóztam. Kb. 1,5 évvel ezelőtt éjszakánként gyakran elzsibbadtak testrészeim. Elmentem orvoshoz, aki megvizsgált, és megnyugtatott, hogy nincs semmi bajom, ne foglalkozzak vele. Miután hittem neki, el is felejtettem és bár ugyan nem múltak el, de el lehet viselni, azt mondtam magamnak, nem vagyok már gyerek, lehet hogy így természetes.
2002. nyarán kezdődött a legnagyobb problémám: egyre jobban ki volt száradva a torkom (először csak kiszáradva volt), a nyár végén elmentem egy fül orr-gégész ismerősömhöz, aki azt mondta, hogy a cigi miatt van, ha leszokok, elmúlik. Elkezdtem próbálkozni a leszokással, sokáig nem ment, míg idén márciustól már egy szálat sem szívtam (ez nálam nagyon nagy teljesítmény), de sajnos a tüneteim maradtak, újra-újra visszatértek és egy hónap múlva már állandósult a torokfájásom.
A torokfájással egy időben kezdődött a szemem fényérzékenysége is. Elmentem szemorvoshoz is, azt mondta nincs semmi baja a szememnek, ezzel megnyugtatott, de ez sem múlt el. Úgy kell elképzelni, hogy közepes fényben is (ősszel) sokszor napszemüveget vettem fel (vezetéskor mindenképpen), és egyszerűen azt éreztem, hogy nagyon ideges vagyok, nem valami, vagy valaki miatt, hanem belülről jött ez az idegesség, nem tudtam vele mit kezdeni.
Sok problémám volt az emésztésemmel is, állandó puffadások, evés után nagyon komoly fáradtság jött rám, szinte leragadt a szemem.
2003. márciusában elkezdtem járni a fül-orr-gégészeket, szinte minden negatív volt (lehet, hogy az allergia okozza, lehet hogy a mandulája, de nem tudjuk). De a torkom csak fájt tovább állandóan. Sokat olvastam a manduláról és úgy döntöttem, kivetetem. Június közepén sikerült is, de a torokfájás maradt, augusztusban kiderült, nem jól vették ki, szeptember legelején kivetettem a megmaradt részt, azóta is azt érzem, semmi változás.
Már közel egy éve nem igazán foglalkozok mással, csak a torkommal, nagyon elegem van már, úgy döntöttem kiderítem, mi a bajom és nem fogok már többet várni senkire és semmire (csak amennyit feltétlenül muszáj) mert ez így egy áldatlan állapot. A szüleim már teljesen azt hiszik, hogy hipochonder vagyok. Megpróbáltam már sokszor tudomást se venni a dologról, de az lett az eredménye, hogy több napra berekedtem. Azt mondják, ne foglalkozzak vele (egyetemet végzettek mind a ketten), de egyszerűen ők ezt nem érthetik. Csak azt látják, hogy nincs semmi kézzel fogható bajom, az orvosok sem találnak semmit, ezért nem lehetek beteg.
Most egy-két hete kezdtem olvasgatni a candidáról, elmentem pénteken egy vega tesztre (elektro akupunktúrás), kijött, hogy candida illetve más gombák vannak bennem. Pénteken kell visszamennem ugyanoda az orvoshoz, aki ír majd fel gombaölőket, immunrendszer erősítőt 3 hónapig, és kolon-hidroterápiára is kell járnom. Én barom a fémeket nem nézettem meg akkor, de most pénteken meg fogom.
A hétvégén rátaláltam erre az amalgámkérdésre és nagyon "megörültem neki". Eszembe jutott a korona, előtte semmi, de tényleg semmi bajom sem volt. Úgy szeretném visszakapni a régi életemet! Mindent hajlandó lennék megadni érte. De úgy látom, erről az amalgámkérdésről nem sok orvosnak egyezik a véleménye dr. Csiszárral. Nem arról van szó, hogy nem hiszek dr. Csiszárnak, nagyon szeretnék hinni neki, de olyan sokan ellenkeznek. Én azt szeretném, ha neki lenne igaza! És akkor talán megtaláltam a megoldást a problémáimra. Megtaláltam a problémámat! Azt is olvastam a neten, hogy a candida csak akkor szaporodik el a szervezetben, ha túl sok a nehézfém és a szervezet megengedi neki (én erősnek érzem magam, tényleg ezeken a problémákon kívül az utóbbi évben semmi bajom sem volt, ezért nem hiszem, hogy az immunrendszerem gyenge lenne, ezért úgy gondolom, lehet benne valami). Tehát, ha ez így van, akkor nem is kell kiirtani? És akkor mi okozza ezeket a tüneteket, a candida vagy a nehézfémek?
2004.03.20
Végig jártam mindenféle orvost, voltam Voll féle elektro-akupunktúrás kezelésen, ahova még azután sokkal többször kellett volna mennem, kezelésenként 6000-ért, de úgy döntöttem egyenlőre inkább kihagyom. Voltam kineziológusnál is, ahova szintén vissza kellene már mennem, de egyelőre még nem mentem. Voltam fogászati fém allergia teszten, nem vagyok kifejezetten allergiás semelyik fémre sem.
Vagyis ez az egész azt jelenti, hogy a "hagyományos" orvosok szerint nincs semmi bajom, felejtsek el mindent és éljek együtt a látszólagos problémáimmal!
Sokat olvastam a nehézfémekről, és minél inkább belerágtam magam a témába, annál inkább megbizonyosodtam róla, hogy igen, valóban, nekem ez a bajom, minden bele illik a képbe!
2004. januárja óta szedek chlorella algát, amit mindenki javasol, sokat szaunázok, futok nap, mint nap, elkezdtem a méregtelenítést és nagyon jól érzem magam:
- A torkom sokkal jobb (még azért messze van a tökéletestől, de már tudok egész sokat beszélni, anélkül, hogy teljesen kiszáradna)
- A szemem már alig érzékeny a fényre
- Megszűnt az idegesség
- A gyomrom teljesen rendbe jött
- A fejfájásaim elmúltak
- Újra tudok rendesen aludni
Minden német fórumon azt olvastam, hogy a kivezetés során a tünetek átmenetileg felerősödhetnek, ez történt velem is, januárban sokszor iszonyatosan fájt a fejem, de örültem, mert mindig minden úgy történt, ahogy azt a többiek a fórumon előre megmondták, biztos voltam benne, hogy megtaláltam minden problémám forrását, és ezek a problémák csak egyetlen okra vezethetők vissza, az amalgámra! Meg akarok szabadulni tőle bármennyi ideig is tartson a dolog (azt mondják, minimum egy év)! A fejem már két hónapja egyáltalán nem fáj, az egyetlen érezhető problémám a torkom, de nem várom, hogy egyik pillanatról a másikra elmúlik!
A német fórumon végre sikerült beszélnem sok olyan emberrel, akik végigcsinálták a kivezetést és meggyógyultak!
Ami egyedül fontos, hogy napról napra egyre jobban érzem magam! És végig fogom csinálni, bármennyi ideig is tartson a dolog!
Forrás: http://amalgam.free.eplanet.hu/