Hosszú évek óta közismert tény, hogy az európai lakosság tekintélyes százalékánál a vastagbél flórája igen kedvezőtlen állapotban van, mi több, a bélflórát sok esetben szabályosan kiszorítják a gombák. A lakosság többségében kimutatható a Candida albicans vagy más gombafertőzés. Thomas Rau orvos szerint ez igen súlyos egészségügyi gondokhoz vezet.

A bél gombás fertőzésének tünetei:

• A nyálkahártya tünetek: krónikus arcüreggyulladás , bronchitis , asztma, fertőzésekre való hajlam, mandulagyulladás, kiütések a szájban, a szájszögletek berepedezése, a nyálkahártya lichen ruberszerű elváltozása
• Gyomor és emésztési problémák, vastagbél gyulladások, colitis
• Hólyag -, hüvely - és prosztata gyulladások, végbél ekcéma, a végbél nedvedzése, berepedezése
• izületi bántalmak , lágyrész-reumatizmus, fájdalmas izom - csomók a túlsavasodással összefüggésben.
• Neurológiai tünetek, például koncentrációs zavarok, szédülés , fejfájás , idegfájdalmak , látási zavarok, szemfájás , remegés
• Vegetatív zavarok: izzadás , szívritmuszavar , alvászavarok , depresszió , hangulatzavarok , hasgörcsök .
• A Candida fertőzés első jele a fáradtság , bágyadtság , kedvetlenség és az erős fölfúvódás , főként édes ételek fogyasztása után. A has gyakran felpuffad, mint a léggömb.

A gombafertőzésről a nyugati orvostudomány hosszú időn át nem vett tudomást, vagy csak Nystatinnal kezelte, vagy más, alternatív gombaellenes szerekkel, amelyeknek mind az volt a célja, hogy a gombát megsemmisítsék. A gomba azonban néhány hét múltán általában újra megjelent, így kénytelenek voltak megállapítani, hogy a kezelés kizárólag a tünetekre irányul és nem érinti a tényleges okot. Dr. Thomas Rau, dr. Friedrich Klinghardt és mások vizsgálatai az utóbbi tíz évben kimutatták, hogy a gombafertőzés csaknem minden esetben nehézfém-mérgezés eredménye. A felsorolt tünetek mindenképpen megegyeznek a nehézfém-mérgezés tüneteivel. A nehézfémek közül legelsősorban a fogtöméshez használatosak jönnek szóba, mint az amalgám és a palládium. A marburgi természetgyógyászati intézet egy amalgám vizsgálat során megállapította, hogy a kísérleti személyek 90%-a szenved bélgomba-fertőzésben, amely csak akkor múlik el, ha a nehézfémeket kivezetik a szervezetből.

A nehézfémeket azért nevezzük így, mivel fajsúlyuk nehezebb, mint más fémeké. Ide soroljuk például a higanyt, az ólmot, az aranyat, az ezüstöt, a kadmiumot, a kobaltot, a cint, a cinket, a vasat, a magnéziumot, a nikkelt és a rezet. Könnyűfém például az alumínium, a titán, stb. A fémek némelyike természetes módon előfordul szervezetünkben, például a vas és a réz megtalálható a vörösvértestekben és az enzimekben. Pajzsmirigyünknek szüksége van szelénre, az immunrendszernek cinkre, a magnéziumot pedig a fehérvérsejtekben és sok enzimben is megtalálhatjuk. Azokat a fémeket, amelyek kicsiny mennyiségben fordulnak elő a szervezetünkben, nyomelemeknek nevezzük. Az elsavasodás kérdésénél a már említett (bázikus) fémeket kálium, kalcium, magnézium, nátrium és vas, amelyek nagyobb mennyiségben fordulnak elő a szervezetben, egyszerűen "ásványi anyagok" néven emlegetjük, holott természetesen a nyomelemek is ásványi anyagok.

A nehézfémek a következő módon kerülnek szervezetünkbe:

• A fogtömésekből, elsősorban az amalgámból
• Tápanyagainkból és ivóvizünkből
• Kipufogógázokból
• Dohányzás által (kadmium)
• Fémfeldolgozó foglalkozásoknál (por és gőzök)
• Festő- és lakkozó-műhelyekben (fémgőzök)
• Oltásokkal

A higany az alábbi módokon kerülhet szervezetünkbe * Az egészségügyi világszervezet (WHO) adatai:

• Belélegzett levegővel, ivóvízzel, egyéb italokkal: napi 0,2 mikrogramm
• Halakkal, tengeri állatokkal: 2,3 mikrogramm metil-higany
• Egyéb élelmiszerekkel (permetezőanyagokkal) napi 0,3 mikrogramm (szervetlen higany)
• Fogtömésekből: napi 3,8-21 mikrogramm (higanygőz)

A nehézfémek normális úton (segítség nélkül), vagyis a veséken és bélrendszeren át nehezen vagy egyáltalán nem üríthetők ki, ezért elraktározódnak a szervezetben. Ha a vérben volnának, a szervezet megmérgezné önmagát, mivel megváltoznának a fehérvérsejtek. Ezért a vérből nem is lehet őket (valódi koncentrációjukban) kimutatni, csak amikor mobilizált állapotban vannak. Egy majomkísérlet során (Dániában, 1990-ben) radioaktívan megjelölt nehézfémeket alkalmaztak, és a legnagyobb lerakódásokat az emésztőszervekben, az állcsontban és a vesékben találták, de előfordultak maradványok a tüdőben, a májban és az agyban is.

A nehézfémeket elsősorban a fogtömésekből és a táplálékból vesszük fel. Például régóta ismert tény, hogy szinte minden hal nehézfémmel fertőződött. A rovarirtó szerek nagy többsége is tartalmaz néhány nehézfémet, az oltóanyagokban is található nehézfém, többnyire higany, például a tetanusz elleni oltószerben, sőt a manapság használatos influenza elleni oltásokban is. Az "Influvacban", "Infelxalban", "Fluarixban" és "Mutagripben" mind szerepel higany tartalmú tartósítószer, a thiomersal. Nehézfémeket a bőrön át is föl vehetünk, például ha eltörik a lázmérő, és bőrünk érintkezik a higannyal. A higany elpárolog, és légzés útján is fölveszünk belőle valamennyit. Igen sok gyógyszerben is van higany, például a vérnyomáscsökkentők szinte mindegyikében.

Az amalgámot már több mint 150 éve alkalmazzák a fogorvosok. Könnyen feldolgozható és igen olcsó az előállítása, ennek köszönheti népszerűségét. Körülbelül 50%-a higany, a többi ezüst, cin, cink, réz és más fémek. Csakhogy a higany erősen mérgező, ráadásul a fölsorolt többi fém önmagában is mérgező lehet. Az amalgám használatát bevezetése, vagyis 1830 óta állandóan kritizálják, az Egyesült Államokban 1840 és 1855 között betiltották. Igaz, az amalgám akkori összetétele nem egyezett meg a maival.

A neves tudós, Prof. dr. Alfred Stock már 1928-ban közzétette aggodalmait egy német szaklapban A higany és az amalgám fogtömés veszélyei címmel:

"A szerző két évvel ezelőtt saját tapasztalatából győződhetett meg az illékonysága miatt különösképpen alattomos méreg, azaz a higany régebben is ismert, ámde az idők során csaknem feledésbe merült veszélyességéről. Azóta több orvosi és fogorvosi vizsgálat ment végbe, elsősorban a berlini Charité és Berlin város egészségügyi hivatalának jóvoltából, amelyek igazolták a figyelmeztetés jogosságát. A higany tartós bevitele a szervezetbe akár egyezred milligrammnál is kisebb mennyiségekben rejtett mérgezést okoz, amelynek első tünetei csak pszichés és idegi jellegűek (kábultság, fejfájás, fáradtság, a munkakedv hiánya, lehangoltság, emlékezetzavarok).

Csak ezután következnek a fizikai tünetek: fogínyvérzés, gyulladások a szájüregben, hasmenés, idült hurutok, stb. A bántalmak jellegzetesen váltakozóan és eltérő erősségben jelentkeznek.
A higany hatására való érzékenység éppolyan széles körben elterjedt, mint a higany felhasználása. A lassú higanymérgezés száz és száz esetben figyelhető meg bizonyos foglalkozásoknál: fizikusoknál, vegyészeknél, orvosoknál, fogászoknál, tanároknál és a higanyfeldolgozással foglalkozó iparágakban.

A lakosság széles körét legelsősorban a roppant mód elterjedt amalgám fogtömések révén fenyegeti a mérgezés. Ezek a fogtömések ugyanis jelentős mértékben tartalmaznak higanyt, amit aztán az idők során apránként ki is adnak magukból. Fleischmann professzor, a Charité higanyvizsgáló laboratóriumának vezetője egész sor olyan esetet ír le, amikor amalgámmal tömött fogú személyek a fentebb említett tünetektől szenvedtek, és a panaszaiktól teljesen megszabadultak, amint ezeket a töméseket eltávolították. Különösen veszedelmes a réztartalmú amalgám, manapság eltűnőben is van a fogorvosi gyakorlatból, még azon a területen is, ahol eddig oly nagy szerepet játszott: a betegbiztosító pácienseinek kezelésében. Sőt még az úgynevezett nemes amalgámfajták is bizonyítottan káros hatásúak. Csak remélhetjük, hogy hamarosan feltalálnak valami nem mérgező anyagot a fogászati amalgám pótlására.”

Sajnos a világ kormányzatai egészen a legutóbbi időkig nem vették figyelembe a jogos figyelmeztetést. Hivatalos helyek, mint például a szövetségi egészségügyi hivatal, csak néhány éve ismerték el jogosnak az amalgámot kritizáló nézeteket. E fogtömő anyag kórokozó hatását csak 1992-ben ismerték el hivatalosan (lásd lejjebb). Az egykori Szovjetunióban és Japánban emiatt már 1985-ben betiltották a használatát, Svédországban pedig 1991-ben. Németországban csak korlátozták az amalgám alkalmazását: várandós és szülőképes nők, valamint gyermekek esetében tilos, egyéb esetekben csak az oldalsó fogaknál megengedett.

A tömésekben lévő mérgező anyagok felszabadulása, függ azok elhelyezkedésétől, feldolgozásuk módjától és az egyén étkezési, rágási szokásaitól. Különösen kedvezőtlen a nagy rágófelületre kiterjedő amalgámtömés, mivel a nagyobb felületről az anyag könnyebben lekopik, főleg ha a fogorvos nem dolgozta ki kellőképpen (nem polírozta ki) a tömést. Elsősorban a savanyú és a forró ételek segítik elő a higany felszabadulását, de előmozdítja az intenzív rágás is (rágógumi!). Emiatt különösen érintettek a nyers étkezés hívei, akik sok savanyú gyümölcsöt fogyasztanak. A vizsgálatokból kiderült, hogy a felszabaduló higany mennyisége a tömések nagyságától is függ. A káros hatást növeli a fogcsikorgatás és az agresszív fogpaszta is. Különleges problémát okoz a különböző fémek használata a fogászatban, mint például arany és amalgám, mert a fémek különböző elektromos töltésűek, mérhető elektromos áramot gerjesztenek, ami növeli az amalgám felszabadulását, és erősen irritálhatja a szervezetet.

Na de fogtömés nélkül is ki vagyunk téve a környezet mérgező hatásainak: a belélegzett levegőből és táplálékunkból is bejuthat szervezetünkbe a higany. A környezetben található higany mennyisége erősen megnövekedett az utóbbi években. Nemcsak a fogászati rendelőkből származik, de elemekből, orvosságokból, fertőtlenítőszerekből, faimpregnáló szerekből, vetőmagvédő anyagokból, fényképészeti vegyi anyagokból, lázmérőkből, stb. is. Mióta hivatalosan felfigyeltek a problémára, hál' istennek változott kissé a helyzet: kaphatók már higanymentes elemek, kevesebb a higany tartalmú gyógyszer, és a fogászati hulladékokat különleges hulladékként szeparáltan kell kezelni. A fogorvosokat súlyos büntetés terhe mellett kötelezik a hulladék biztonságos kezelésére. A krematóriumokba pedig, ma már különleges szűrőt kell beépíteni.

A környezetben található higany előbb-utóbb a levegőbe kerül vagy a folyókon át a tengerbe, és mérgezett hal, rák, kagyló, halolaj és egyéb étel közvetítésével végül ismét az emberi szervezetbe. A halliszttel táplált szárnyasok és tojásai is higanyhordozók. De bármilyen jelentős is a kívülről érkező higanymennyiség, a legnagyobb mértékű mérgezést mégiscsak az amalgámtömések okozzák.