Hosszú évek óta közismert tény, hogy az európai lakosság tekintélyes százalékánál a vastagbél flórája igen kedvezőtlen állapotban van, mi több, a bélflórát sok esetben szabályosan kiszorítják a gombák. A lakosság többségében kimutatható a Candida albicans vagy más gombafertőzés. Thomas Rau orvos szerint ez igen súlyos egészségügyi gondokhoz vezet.

A bél gombás fertőzésének tünetei:

• A nyálkahártya tünetek: krónikus arcüreggyulladás , bronchitis , asztma, fertőzésekre való hajlam, mandulagyulladás, kiütések a szájban, a szájszögletek berepedezése, a nyálkahártya lichen ruberszerű elváltozása
• Gyomor és emésztési problémák, vastagbél gyulladások, colitis
• Hólyag -, hüvely - és prosztata gyulladások, végbél ekcéma, a végbél nedvedzése, berepedezése
• izületi bántalmak , lágyrész-reumatizmus, fájdalmas izom - csomók a túlsavasodással összefüggésben.
• Neurológiai tünetek, például koncentrációs zavarok, szédülés , fejfájás , idegfájdalmak , látási zavarok, szemfájás , remegés
• Vegetatív zavarok: izzadás , szívritmuszavar , alvászavarok , depresszió , hangulatzavarok , hasgörcsök .
• A Candida fertőzés első jele a fáradtság , bágyadtság , kedvetlenség és az erős fölfúvódás , főként édes ételek fogyasztása után. A has gyakran felpuffad, mint a léggömb.

A gombafertőzésről a nyugati orvostudomány hosszú időn át nem vett tudomást, vagy csak Nystatinnal kezelte, vagy más, alternatív gombaellenes szerekkel, amelyeknek mind az volt a célja, hogy a gombát megsemmisítsék. A gomba azonban néhány hét múltán általában újra megjelent, így kénytelenek voltak megállapítani, hogy a kezelés kizárólag a tünetekre irányul és nem érinti a tényleges okot. Dr. Thomas Rau, dr. Friedrich Klinghardt és mások vizsgálatai az utóbbi tíz évben kimutatták, hogy a gombafertőzés csaknem minden esetben nehézfém-mérgezés eredménye. A felsorolt tünetek mindenképpen megegyeznek a nehézfém-mérgezés tüneteivel. A nehézfémek közül legelsősorban a fogtöméshez használatosak jönnek szóba, mint az amalgám és a palládium. A marburgi természetgyógyászati intézet egy amalgám vizsgálat során megállapította, hogy a kísérleti személyek 90%-a szenved bélgomba-fertőzésben, amely csak akkor múlik el, ha a nehézfémeket kivezetik a szervezetből.

A nehézfémeket azért nevezzük így, mivel fajsúlyuk nehezebb, mint más fémeké. Ide soroljuk például a higanyt, az ólmot, az aranyat, az ezüstöt, a kadmiumot, a kobaltot, a cint, a cinket, a vasat, a magnéziumot, a nikkelt és a rezet. Könnyűfém például az alumínium, a titán, stb. A fémek némelyike természetes módon előfordul szervezetünkben, például a vas és a réz megtalálható a vörösvértestekben és az enzimekben. Pajzsmirigyünknek szüksége van szelénre, az immunrendszernek cinkre, a magnéziumot pedig a fehérvérsejtekben és sok enzimben is megtalálhatjuk. Azokat a fémeket, amelyek kicsiny mennyiségben fordulnak elő a szervezetünkben, nyomelemeknek nevezzük. Az elsavasodás kérdésénél a már említett (bázikus) fémeket kálium, kalcium, magnézium, nátrium és vas, amelyek nagyobb mennyiségben fordulnak elő a szervezetben, egyszerűen "ásványi anyagok" néven emlegetjük, holott természetesen a nyomelemek is ásványi anyagok.

A nehézfémek a következő módon kerülnek szervezetünkbe:

• A fogtömésekből, elsősorban az amalgámból
• Tápanyagainkból és ivóvizünkből
• Kipufogógázokból
• Dohányzás által (kadmium)
• Fémfeldolgozó foglalkozásoknál (por és gőzök)
• Festő- és lakkozó-műhelyekben (fémgőzök)
• Oltásokkal

A higany az alábbi módokon kerülhet szervezetünkbe * Az egészségügyi világszervezet (WHO) adatai:

• Belélegzett levegővel, ivóvízzel, egyéb italokkal: napi 0,2 mikrogramm
• Halakkal, tengeri állatokkal: 2,3 mikrogramm metil-higany
• Egyéb élelmiszerekkel (permetezőanyagokkal) napi 0,3 mikrogramm (szervetlen higany)
• Fogtömésekből: napi 3,8-21 mikrogramm (higanygőz)

A nehézfémek normális úton (segítség nélkül), vagyis a veséken és bélrendszeren át nehezen vagy egyáltalán nem üríthetők ki, ezért elraktározódnak a szervezetben. Ha a vérben volnának, a szervezet megmérgezné önmagát, mivel megváltoznának a fehérvérsejtek. Ezért a vérből nem is lehet őket (valódi koncentrációjukban) kimutatni, csak amikor mobilizált állapotban vannak. Egy majomkísérlet során (Dániában, 1990-ben) radioaktívan megjelölt nehézfémeket alkalmaztak, és a legnagyobb lerakódásokat az emésztőszervekben, az állcsontban és a vesékben találták, de előfordultak maradványok a tüdőben, a májban és az agyban is.

A nehézfémeket elsősorban a fogtömésekből és a táplálékból vesszük fel. Például régóta ismert tény, hogy szinte minden hal nehézfémmel fertőződött. A rovarirtó szerek nagy többsége is tartalmaz néhány nehézfémet, az oltóanyagokban is található nehézfém, többnyire higany, például a tetanusz elleni oltószerben, sőt a manapság használatos influenza elleni oltásokban is. Az "Influvacban", "Infelxalban", "Fluarixban" és "Mutagripben" mind szerepel higany tartalmú tartósítószer, a thiomersal. Nehézfémeket a bőrön át is föl vehetünk, például ha eltörik a lázmérő, és bőrünk érintkezik a higannyal. A higany elpárolog, és légzés útján is fölveszünk belőle valamennyit. Igen sok gyógyszerben is van higany, például a vérnyomáscsökkentők szinte mindegyikében.

Az amalgámot már több mint 150 éve alkalmazzák a fogorvosok. Könnyen feldolgozható és igen olcsó az előállítása, ennek köszönheti népszerűségét. Körülbelül 50%-a higany, a többi ezüst, cin, cink, réz és más fémek. Csakhogy a higany erősen mérgező, ráadásul a fölsorolt többi fém önmagában is mérgező lehet. Az amalgám használatát bevezetése, vagyis 1830 óta állandóan kritizálják, az Egyesült Államokban 1840 és 1855 között betiltották. Igaz, az amalgám akkori összetétele nem egyezett meg a maival.

A neves tudós, Prof. dr. Alfred Stock már 1928-ban közzétette aggodalmait egy német szaklapban A higany és az amalgám fogtömés veszélyei címmel:

"A szerző két évvel ezelőtt saját tapasztalatából győződhetett meg az illékonysága miatt különösképpen alattomos méreg, azaz a higany régebben is ismert, ámde az idők során csaknem feledésbe merült veszélyességéről. Azóta több orvosi és fogorvosi vizsgálat ment végbe, elsősorban a berlini Charité és Berlin város egészségügyi hivatalának jóvoltából, amelyek igazolták a figyelmeztetés jogosságát. A higany tartós bevitele a szervezetbe akár egyezred milligrammnál is kisebb mennyiségekben rejtett mérgezést okoz, amelynek első tünetei csak pszichés és idegi jellegűek (kábultság, fejfájás, fáradtság, a munkakedv hiánya, lehangoltság, emlékezetzavarok).

Csak ezután következnek a fizikai tünetek: fogínyvérzés, gyulladások a szájüregben, hasmenés, idült hurutok, stb. A bántalmak jellegzetesen váltakozóan és eltérő erősségben jelentkeznek.
A higany hatására való érzékenység éppolyan széles körben elterjedt, mint a higany felhasználása. A lassú higanymérgezés száz és száz esetben figyelhető meg bizonyos foglalkozásoknál: fizikusoknál, vegyészeknél, orvosoknál, fogászoknál, tanároknál és a higanyfeldolgozással foglalkozó iparágakban.

A lakosság széles körét legelsősorban a roppant mód elterjedt amalgám fogtömések révén fenyegeti a mérgezés. Ezek a fogtömések ugyanis jelentős mértékben tartalmaznak higanyt, amit aztán az idők során apránként ki is adnak magukból. Fleischmann professzor, a Charité higanyvizsgáló laboratóriumának vezetője egész sor olyan esetet ír le, amikor amalgámmal tömött fogú személyek a fentebb említett tünetektől szenvedtek, és a panaszaiktól teljesen megszabadultak, amint ezeket a töméseket eltávolították. Különösen veszedelmes a réztartalmú amalgám, manapság eltűnőben is van a fogorvosi gyakorlatból, még azon a területen is, ahol eddig oly nagy szerepet játszott: a betegbiztosító pácienseinek kezelésében. Sőt még az úgynevezett nemes amalgámfajták is bizonyítottan káros hatásúak. Csak remélhetjük, hogy hamarosan feltalálnak valami nem mérgező anyagot a fogászati amalgám pótlására.”

Sajnos a világ kormányzatai egészen a legutóbbi időkig nem vették figyelembe a jogos figyelmeztetést. Hivatalos helyek, mint például a szövetségi egészségügyi hivatal, csak néhány éve ismerték el jogosnak az amalgámot kritizáló nézeteket. E fogtömő anyag kórokozó hatását csak 1992-ben ismerték el hivatalosan (lásd lejjebb). Az egykori Szovjetunióban és Japánban emiatt már 1985-ben betiltották a használatát, Svédországban pedig 1991-ben. Németországban csak korlátozták az amalgám alkalmazását: várandós és szülőképes nők, valamint gyermekek esetében tilos, egyéb esetekben csak az oldalsó fogaknál megengedett.

A tömésekben lévő mérgező anyagok felszabadulása, függ azok elhelyezkedésétől, feldolgozásuk módjától és az egyén étkezési, rágási szokásaitól. Különösen kedvezőtlen a nagy rágófelületre kiterjedő amalgámtömés, mivel a nagyobb felületről az anyag könnyebben lekopik, főleg ha a fogorvos nem dolgozta ki kellőképpen (nem polírozta ki) a tömést. Elsősorban a savanyú és a forró ételek segítik elő a higany felszabadulását, de előmozdítja az intenzív rágás is (rágógumi!). Emiatt különösen érintettek a nyers étkezés hívei, akik sok savanyú gyümölcsöt fogyasztanak. A vizsgálatokból kiderült, hogy a felszabaduló higany mennyisége a tömések nagyságától is függ. A káros hatást növeli a fogcsikorgatás és az agresszív fogpaszta is. Különleges problémát okoz a különböző fémek használata a fogászatban, mint például arany és amalgám, mert a fémek különböző elektromos töltésűek, mérhető elektromos áramot gerjesztenek, ami növeli az amalgám felszabadulását, és erősen irritálhatja a szervezetet.

Na de fogtömés nélkül is ki vagyunk téve a környezet mérgező hatásainak: a belélegzett levegőből és táplálékunkból is bejuthat szervezetünkbe a higany. A környezetben található higany mennyisége erősen megnövekedett az utóbbi években. Nemcsak a fogászati rendelőkből származik, de elemekből, orvosságokból, fertőtlenítőszerekből, faimpregnáló szerekből, vetőmagvédő anyagokból, fényképészeti vegyi anyagokból, lázmérőkből, stb. is. Mióta hivatalosan felfigyeltek a problémára, hál' istennek változott kissé a helyzet: kaphatók már higanymentes elemek, kevesebb a higany tartalmú gyógyszer, és a fogászati hulladékokat különleges hulladékként szeparáltan kell kezelni. A fogorvosokat súlyos büntetés terhe mellett kötelezik a hulladék biztonságos kezelésére. A krematóriumokba pedig, ma már különleges szűrőt kell beépíteni.

A környezetben található higany előbb-utóbb a levegőbe kerül vagy a folyókon át a tengerbe, és mérgezett hal, rák, kagyló, halolaj és egyéb étel közvetítésével végül ismét az emberi szervezetbe. A halliszttel táplált szárnyasok és tojásai is higanyhordozók. De bármilyen jelentős is a kívülről érkező higanymennyiség, a legnagyobb mértékű mérgezést mégiscsak az amalgámtömések okozzák.

A higany lerakódik a szerveinkben, elsősorban a májban, a lépben és az agyban, de a bőrben, a nyálkahártyákon is, és hosszú évtizedeken át fejtheti ki káros hatását. A szervezet csak minimális mennyiségben képes a higanyt a vese által kiválasztani.

A higany három fajtája dr. Disselhof szerint

1. Az elemi higany, amely szobahőmérsékleten már elpárolog. Gőze, amely rendkívül mérgező, rágás közben is felszabadulhat, de különösképpen az amalgám kifúrása során. A tüdőn át felvett higany, mivel zsírban oldódó, a véren át az agyba jut. Az agyat védelmező szűrőn, a vér-agy-gáton könnyedén átférkőzik. A fölvett mennyiség felezési ideje kb. 20 év.
2. A szervetlen higany, amely mindenekelőtt a fogtömésekből szabadul fel. Itt vízben oldódó sókról van szó, amelyeket a vese kiválaszthat, ám csak igen csekély mennyiségben. A vesét erősen károsítják. A szájüregben található baktériumok a szervetlen higany egy részét szervessé alakítják át.
3. A szerves higany, vagyis metil avagy halogénvegyületek. Ezek a zsírban oldódó, mérgező anyagok a gyomorból és bélből szívódnak fel, és a méhlepényen is át jutnak, sőt az anyatejben is megtalálhatók. Zsírban oldódó vegyületekben a higany sokkal tovább marad a szervezetben, mint vízben oldódó formában. Csak egy része alakul át szervetlen higannyá.

A probléma oka, hogy a szervezet éveken, évtizedeken át, kis adagokban bár, de rendszeresen és kitartóan kapja a higanyt. Sajnos még hiányzik a tudományos tapasztalat az ilyen eseteknél, amikor egy anyag a nap huszonnégy órájában, közvetlen közelről, ha csak csekély adagokban is gyakorol hatást a szervezetre. Éppen ezért vették eleinte oly kevéssé komolyan az amalgám fogtömések mérgező voltát. Sokkal hamarabb elismerték a higanyallergiát, amelyet a "klasszikus" allergiás reakciók közé számítanak, csakhogy ez jóval ritkább eset. Ezt az allergiát vagy az amalgámban található más fémekkel, mint például a cinkkel szembeni allergiát bőrvizsgálattal lehet kimutatni. Sokkal nehezebb azonban bebizonyítani az észrevétlen mérgezés apránként növekvő hatását, hiszen a tünetek nemegyszer csak évekkel azután jelentkeznek, hogy a tömés bekerült a fogba. Ráadásul a mérgekre való érzékenység egyénenként meglehetősen különbözik.

A higany sejtméreg, amely megköti, és ezáltal blokkolja az enzimeket. A higanymérgezés tünetei mód fölött sokszínűek. Dr. Disselhof és mások szerint évekig is eltarthat a tünetmentes állapot, aztán pedig a következő tünetek léphetnek föl.

A krónikus higanymérgezés és bélgombásodás tünetei

• Fáradtság, ingerlékenység, alvás- és szívritmuszavarok
• Koncentráció- és emlékezőképesség gyöngülése, enyhe és krónikus depresszió
• Fémes szájíz, afták a szájban, fogínygyulladás , szájszag
• Izületi és gerincfájdalmak, zsibbadások, bénulások
• Fejfájás, migrén, idegesség, allergiás jelenségek az arcon, hajhullás
• Szédülés, kézremegés, beszédzavarok, emlékezetzavarok
• Bőrbetegségek, asztma, vérszegénység, látási zavarok
• Allergiák, látszólagos élelmiszer érzékenységek
• Változások a nyálkahártyákon
• Gyomor nyálkahártyájának gyulladásai, bélbetegség és vesebetegség, hasfájás
• Általános izomgyöngeség, izomremegés, energiahiány, apátia, bénulások
• Immungyöngeség, fertőzésekre való fogékonyság, csontvelőbetegségek
• Gyerekes félénkség, dadogás, tanulási zavarok, szem és fülpanaszok
• Szorulás, gombás fertőzés a vastagbélben, colitis ulcerosa, morbus Crohn
• Mindenféle neurológiai betegség
• Befolyásolhatatlan érzelmi kitörések, a depresszió és dühkitörés jellegzetes váltakozása
• Sclerosis multiplex, CFS, Alzheimer kór, Parkinson kór, AIDS, leukémia, rákos daganatok, neurodermitisz, sokízületi gyulladás (poliartritisz)

Tünetek a szájüregben (helyi tünetek)

• Változások a fogakon
• Fogínygyulladás és elszíneződés
• Herpeszek, afták, nyálkahártya fekélyek
• A nyelv nyálkahártyájának gyulladása
• Ízérzékelési zavarok (főként fémes íz)
• Fokozott nyáltermelés

Tünetek az egész szervezetben

• Bőrelváltozások: kiütések, ekcéma
• Bőrviszketés
• Fejfájás, egészen a migrénig
• Rinitis és bronchitis, asztma, légzési zavarok
• Szívritmuszavarok, fogyás, gyöngeség, kimerültség
• Hajhullás
• Emésztési zavarok, hányás
• Vegetatív disztónia
• Érzékelési zavarok
• Paresztézia (abnormális testérzékelés) a végtagokon
• Fokozott fogékonyság a fertőzésekre
• Láz
• Izületi fájdalmak, kötőszövet gyulladás
• Hegesedési zavarok
• Hátfájás
• Golyva
• Alvászavarok, idegesség, fokozott izzadás
• Depresszió, pszichózis (például szorongási rohamok), zavartság,
• Bizonytalan járás, szédülés
• Jó- és rosszindulatú daganatok, főként emlődaganat
• Vesepanaszok

A Candida és egyéb gombás fertőzések jellemzően a nehézfém mérgezésből származnak. A gomba megköti a nehézfémet, ami azt jelenti, hogy a gombás fertőzés a szervezet védekező módszere annak megelőzésére, nehogy a nehézfémek nagyobb mennyiségben az agyba és a kötőszövetekbe jussanak. A gombás fertőzések ellen szedett szerek megsemmisítik a gombát, mire a nehézfémek felszabadulnak, és egyenesen a gerincvelő, illetve az agy felé veszik útjukat. Ezért tartja dr. Klinghardt és dr. Rau hibásnak csaknem az összes módszert, amelyet a Candida ellen alkalmaznak. Először a nehézfémeket kellene kivezetni, és csak ezután, ha egyáltalán szükséges még, folyamodni a gombairtó szerhez. Fordítva semmiképp sem jó! A belekben található gombákéhoz hasonló szerepet játszhatnak még más bélparaziták, például a férgek is.

Hogyan hatnak a nehézfémek a várandós nő szervezetében? Klinghardt megemlíti, hogy a ma érvényesnek tekintett becslés szerint az anya a várandósság és a szoptatás ideje alatt higany tartalékainak mintegy 60%-át adja át elsőszülött csecsemőjének. A higany könnyen áthatol a méhlepényen. A tanulási zavarok, legaszténia (koncentrációs zavar), autizmus és a többi betegség jórészt nehézfém mérgezésből származik. Az elsőszülött ilyenkor nagyobb veszélynek van kitéve, mint a többi, kivéve, ha a szülések között az anya új amalgámtöméseket kap. A gyermekek allergiáit, különösképp a neurodermitist, igen gyakran az anya szervezetéből származó nehézfémek okozzák. A neurodermitis első kitörése jellemzően az első himlőoltás (vagy tetanuszoltás) után következik be, mivel az oltás gyöngíti az immunrendszert, és további higanyt visz be a szervezetbe.
Klinghardt sok tumort vizsgált meg, és csaknem mindegyiknél úgy találta, hogy higany tartalma sokkal magasabb, mint a környezetének. A daganat nemegyszer a szervezet kétségbeesett próbálkozása a higany elraktározására, mellyel megakadályozza, hogy az bejusson az agyba.

Klinghardt és más kutatók vizsgálatainak egyik legelszomorítóbb tapasztalata, hogy a higany (ez igaz a szervezetben található más fémekre is) pszichés változásokat is okozhat. Ez azt jelenti, hogy sok olyan ember él körülöttünk, akinek semmiféle beteges tünete nincsen, csak éppen más ember lenne, ha nem volna higany az agyában! Aki tehát tudni szeretné, kicsoda is ő valójában, annak első dolga legyen kihajtani szervezetéből a higanyt. Lesz majd csodálkozás, mi minden kerül napvilágra! Az ember várhatóan érzékenyebb, békésebb, kellemesebb és intelligensebb személlyé válik, ha az agyából eltávoznak a nehézfémek. Tehát: először a fémeket kivezetni, és csak aztán fordulni a pszichológushoz, ha még egyáltalán szükséges.

Nem kevésbé veszedelmesek a fogászatban használatos egyéb fémek sem. Az arany tömés például nem aranyból van, hanem aranyötvözetből. Platinával, palládiummal, rézzel, ezüsttel, nikkellel vagy más egyébbel keverve. A koronákhoz használt átlagos ötvözet 8-12 különböző fémet tartalmaz, ezen felül még 20- 30 más fém nyomai megtalálhatók benne. Ezért az arany tömés és korona sem veszélytelen. Alkotóelemeit azonban lassabban adja le, mint a higanyos tömések, emiatt nem annyira mérgező, viszont allergiákat válthat ki. Svéd kutatók kimutatták, hogy a higanyon kívül a nikkel és a réz a leginkább allergiagerjesztő fémfajta.

A rágáskor a tömésekről a fém lassan ledörzsölődik, a nyálba kerül, a szájból a bélbe vándorol, és onnan szívódik fel a vérbe. Végül megtapad a vesék, a máj vagy a belek bizonyos sejtjein. Ha viszont egy sejthez fém társul, azt a sejtet a szervezet saját immunrendszere ellenségként érzékeli. A szájunkban viselt fémtömések ezért autoimmun betegségeket is okozhatnak. Ezt a tényt ma már a teljes tudományos szakirodalom is elismeri. Autoimmun betegség a lupus, a szklerodermia, az izületi gyulladások, minden pajzsmirigyprobléma, a migrén, a colitis ulcerosa, a morbus Crohn és sok más egyéb.

A korszerű természetgyógyászati irányzatot elismerő fogorvosok manapság messzemenően egyetértenek egy dologban:
A szájban minden fém veszélyes! Nincs olyan, amelyet valóban nyugodtan helyezhetnénk el a szájban. A baden-badeni 1988-as orvos találkozó számos előadásából és vitájából kétséget kizáróan ezt a következtetést vontam le. Persze van, aki valamivel jobban tűri a fémet, mint mások. Legokosabb, ha ragaszkodunk hozzá, hogy az amalgám eltávolítása után már semmiféle fém ne kerüljön a fogainkba. Manapság már nagyon jó alternatív anyagok vannak: először fogcement, hosszú távra pedig műanyag és kerámia . A mérgező ragasztóanyag problémáját mára megoldották, mivel a ragasztót argonlézer segítségével gyorsan és tökéletesen polimerizálják.

A fogbeültetést sem ajánlanám jó szívvel, mivel Klinghardt értesülése szerint ezek általában titánból készülnek. A titánra sokan igen erősen allergiásak, különösen azok, akiknek korábban amalgámtömésük is volt. Előfordul, hogy a titán beültetés eleinte nem okoz semmi problémát, és a gondok csak később kezdődnek: az érintettek egyre erősebb allergiás tüneteket mutatnak, és négy-öt év múltán autoimmun betegségek fejlődnek ki náluk, amelyeket ekkor már persze senki nem hoz összefüggésbe a titánnal. A páciens végül autoimmun betegségnek esik áldozatul, a statisztika viszont sikert könyvel el, hiszen a fogpótlás élete végéig szépen szolgált! A statisztikák nem szólnak ezen páciensek életesélyeiről, és a pótlás okozta következmény betegségekről.
A másik nagy gond az, hogy az implantátumot legtöbbször egy gyulladás miatt eltávolított fog helyén ültetik be. A gyulladás nyoma azonban ott marad a csontokban anélkül, hogy meggyógyulna. Ma már vannak kerámiaplantátumok is, melyek nem tartalmaznak fémet.

Még egy rendkívül fontos szempont: az amalgám (ahogy például Sigmund Halter internetes írásából megtudhatjuk) különleges helyet foglal el a nehézfémek között, mivel a benne található higanynak és cinnek van egy említésre méltó tulajdonsága, amelynek megértetéséhez azonban kissé hosszasabb magyarázat szükséges. Csak igen rövid ideje áll módunkban a vegetatív idegrendszer (szimpatikus és paraszimpatikus) idegrostjait egy speciális színező eljárás segítségével vizsgálni. Azóta tudjuk, hogy az izomzat alaptónusát az autonóm idegrostok szabályozzák, és hogy minden autonóm idegszálakkal is érző idegvégződésben is fellelhetők. Ezek hormonszerű anyagokat (endorfinokat) termelnek, amelyek csökkentik az ideg fájdalomérzékenységét. Az endorfintermelést azonban a higany megzavarja, s ez lehet a fő oka a krónikus fájdalmaknak.

Az autonóm idegek tápanyagokat és egyúttal mérgeket is vesznek fel végződéseiken át a sejtközi szövetből, amelyek aztán egy közlekedő-csatornácskán át eljutnak az idegsejtig. Az autonóm idegben antitoxinok képződnek, más szóval ellenmérgek, amelyekre szüksége van a szervezetnek a védekezéséhez. Az ellenmérgek képződésének programja a DNS-ben található, s megindulását a méreganyagok jelenléte váltja ki. Az ellenméreg az idegvégződésből a sejtközi szövetbe kerül, ahonnan a méreganyag behatol a sejtbe.

Az autonóm idegek azonban ugyanúgy szállíthatnak parazitákat (például vírusokat, baktériumokat, gomba spórákat) is, méghozzá mindkét irányba. Így alakulhat ki a kapcsolat az orrmelléküregek, a mandulák, a fogak – amelyek a koponyában a ganglionok közvetlen közelében találhatók – és a belső szervek, valamint a gerincoszlop betegségei között. És itt következik be a legsúlyosabb gond: a nehézfémek közül egyedül a higanynak és cinnek van meg az a tulajdonsága, hogy behatolva az autonóm idegszálba, maga mögött tönkreteszi a közlekedőcsatornát. Az amalgámmal mérgezett autonóm idegek életben vannak ugyan, de csaknem bénult állapotban. Ebben az állapotban a szervezet nem reagál többé az autonóm (vegetatív) idegrendszerre ható terápiákra.

Hatástalan terápiák az idegrendszer higanymérgezése esetén

• Gyógytorna
• Masszázsok, elektroterápia
• Biológiai alapú fájdalomcsillapítók
• Neurálterápia
• Akupunktúra (az akupunktúrás pontok ugyanis az autonóm idegszálak csoportjai)
• Kiropraktika
• Pszichoterápia és hasonlók

E terápiák hatása ugyanis a vegetatív idegrendszer működésén alapul, vagyis azon a föltételezésen, hogy ez a rendszer képes ellátni feladatát: a szervezet alapműködéseinek és védekező rendszerének irányítását. Ha viszont a rendszer "blokkolt" állapotban van, akkor vagy teljesen hatástalanok, vagy alig-alig van hatásuk.

A homeopátia szintén csak rendkívül lassú hatást ígér. Az elektroakupunktúrás vizsgálatoktól se reméljünk sokat, hiszen ezek is a vegetatív idegrendszer működésén alapulnak. Ha valami akadályozza az autonóm "fájdalomcsillapítás" működését, akkor nyitva áll az ajtó a krónikus fájdalmak előtt. Mivel a tünetek a vegetatív idegrendszer hőszabályozó zónái mentén terjednek el, úgynevezett vándorló fájdalmak alakulnak ki, amelyeket aztán tévesen reumának ítélnek. Az autonóm idegrendszer blokkolása megakadályozza a védekező rendszer hatóanyagainak megkötését is, vagyis megzavarja az immunrendszert. A következmények: fertőzésekre való fogékonyság , a bélflóra felborulása, emésztési zavarok, az agy vérellátásának rendellenességei, s az ebből következő további hatások.

Az allergiák alig egy-két válfaja tekinthető valóban allergiának. Alaposabban megvizsgálva kideríthetjük a legtöbb ilyen túlérzékenységi reakció valódi okát: azt, hogy a szervezet tele van méreganyagokkal, és szerveink, mint a fent említett esetben is a következmények láncolatos kapcsolódása miatt képtelenek a normális működésre. Ezért is beszélünk inkább látszólagos élelmiszer érzékenységekről. Ha a beleink, a veséink és a májunk már nem képes ellátni kiválasztó és méregtelenítő funkcióját, szervezetünk elkezd "allergiás" reakciókkal jelezni az élelmiszerekre, a pollenre, a porra, az állati szőrre és más egyéb anyagokra. Ha a szervezetünk egészséges egyensúlyban volna, könnyen elbánna ezekkel az anyagokkal. Mivel azonban állandó stressz alatt áll és tartalékait kimerítette, nem képes helyreállítani a kívánatos egyensúlyt. Az érzelmi élet problémái csak tovább súlyosbítják a bajt. Az "allergiák" ezért a leggyakrabban éppen a nehéz élethelyzetekben ütik föl fejüket.

Ha a belek, a máj és a vesék nem képesek már megszabadítani a szervezetet az anyagcsere maradékaitól, a szervezet a légutakon és/vagy a bőrön keresztül próbálkozik a méregtelenítésseI.

Ennek jele a bőrviszketés és az ekcéma minden fajtája (a herpesz is), a légutakban pedig az asztma, szénanátha és az arcüreggyulladás. Az "allergiák" azonban kerülő utakon, álcázva is támadhatnak a következő tünetek formájában: migrén, szédülés, tinnitus, a látóképesség csökkenése és általános, ólmos fáradtság. A látszólagos élelmiszer-érzékenységek (azelőtt "élelmiszer allergiák ") általában az érintett kedvelt ételeire vonatkoznak, gyakran olyasvalamire, amit ő a függőségig szeret. Közép-Európában leginkább a tehéntej és termékei, valamint a búza és a belőle készült ételek váltják ki ezeket a látszólagos élelmiszer érzékenységi tüneteket.

Hogyan mutatható ki a szervezet higanymérgezettsége?

Az amalgám fogtömés elhelyezése után az egyszerű vizeletvizsgálat csak mintegy tíz napig mutatja ki a megemelkedett higany tartalmat, utána normálisnak nevezhető eredményeket mutat. Ennek oka azonban nem az, hogy méregtelenítődött a szervezet, hanem éppen abban keresendő, hogy a fém elraktározódott a vesékben, a májban és az agyban. Hasonló módon alakul a vérvizsgálat eredménye is.

• Rágógumiteszt: intenzív gumirágás után megvizsgálják a nyál higany tartalmát. Ilyenkor a rágás lekoptatja a tömések felületét, s a higany tartalom kimutathatóan megemelkedik. Higanyon kívül vizsgálhatjuk a nyálat cinre, ezüstre, rézre nézve is. Sőt a kilélegzett levegő higanygőz tartalma is mérhető.
• DMPS-teszt: vizeletvizsgálat után befecskendezik a szervezetbe a DMPS nevű anyagot. Ez a szervekben elraktározódott fémekhez kötődik, egy részüket feloldja, majd a vesén át újra kiválasztódik. Ekkor következik a második vizeletvizsgálat, amely már a megnövekedett higany tartalmat kimutatja. Az imént elmondottak alapján a DMPS méregtelenítő terápiában is használható (kizárólag orvosi felügyelettel).

A természetgyógyászat más vizsgálati eljárásokat is ismer:

• A Nogier-féle auriculo-diagnózis: Megbízható vizsgálati módszer, amely nem jelent további megterhelést a páciensnek. A diagnózis a pulzus vizsgálatával történik; eredményei kitűnően reprodukálhatók.
• Jó módszer a kineziológiai vizsgálat is, amelyet például Klinghardt alkalmaz igen jó eredménnyel. Ezzel többek között az is kimutatható, hogy melyik testtájon található a legnagyobb megterhelés.

További mérési eljárások:

• A különböző fémből készült fogtömések közötti feszültség speciális eszközzel mérhető.
• Röntgenfelvétellel (panorámafelvétellel) kimutatható a fémek lerakódása az állcsontban és a foghúsban.
• A központi idegrendszerben képződött lerakódások kimutatására is vannak már különleges képalkotó eljárások.
• A bőrgyógyász által végzett allergiavizsgálat nem ad információt az amalgám okozta terhelésekről, csakis a valódi allergiát lehet így megállapítani.

Forrás: Otfried D. Weise - Tisztító kúrák

Forrás: http://amalgam.free.eplanet.hu/