"A mikroalgák a legzseniálisabb teremtmények, melyeket a biológia e földön létrehozott."

(Prof. Walter Trosch, Fraunhofer-Kutató Intézet)

Földünk legősibb lakója: az alga, amely hihetetlen ellenálló képessége folytán túlélte a földtörténet során bekövetkezett valamennyi katasztrófát, megőrizve biológiai értékét a fejlettebb élőlények számára. Földünk oxigénkészletének mintegy 90 %-át ma is az algák, más néven moszatok adják. A mikroalgák a létező legtöbb vitális anyag hordozói. Az alga multi tehetség, és sokkal többre képes, mint a fotoszintézis. A dél- és közép-amerikai, ázsiai és óceániai ősi kultúrák nagyra értékelték a mikroalga képességét, életerejük fokozására, egészségük megtartására használták. Az aztékok méltán nevezték az „Istenek ajándékának.” Napjainkban ennek a földi áldásnak két képviselője áll megkülönböztetett figyelmünk középpontjában: a spirulina és a chlorella. Számos országban a táplálék fontos részét képezik már napjainkban is, pl. Japánban nem hiányozhat az étlapról e két édesvizi alga. Rendkívül hatásos fotoszintézisüknek köszönhetően akár 10-szeres bio-tápértékkel is rendelkezhetnek a kontinentális haszonnövényekhez képest. Ennek és a nagyon sokoldalú, magas tápértéküknek köszönhetően az algák egyre fontosabb és hatásosabb táplálékká léptek elő.

Az emberiség táplálkozása szempontjából kiemelkedő értéket képviselő három mikroalga: a Spirulina platensis, a Chlorella vulgaris és a Lithothamnium Calcareum.

Spirulina platensis – a titokzatos zöld erőmű

A spirulina platensis egyes mexikói és afrikai népek hagyományos eledele. A kékes-zöld algák a vulkanikus, lúgos és meleg vizekben élnek. A vadon termő spirulina táplálékul szolgál a nagyméretű flamingó kolóniáknak az afrikai Riftvalley Keleti Tengerén. Más algafajtákkal ellentétben mostoha körülmények között is megterem. Különleges tápértékkel rendelkezik: 62%-ban aminosavakból áll, ezen kívül a világ leggazdagabb B12 vitaminforrása, a béta-karotinok teljes spektrumát tartalmazza, valamint más pigment-anyagokat is. Sejtfala puha, fehérje-cukor összetételű, és más algákkal szemben könnyen emészthető.

Világszerte emberek millió fogyasztanak olyan spirulina algákat, melyeket tudományosan kialakított farmokon termesztenek, évente több ezer tonna mennyiségben. A termelésben az Egyesült Államok áll az élen, majd Thaiföld, India és Kína következik. Mivel egy elismerten nagyon értékes tápanyagról van szó, más országok is követik példájukat.

A spirulina egyike a legalapvetőbb, a létező legbázikusabb és vitális anyagokban leggazdagabb élelmiszernek. Valójában egyfajta kicsinyke zöld erőmű, melynek tápanyagtartalma lenyűgöző. Ez az oka annak, hogy tudósok és laikusok egyaránt elragadtatással nyilatkoznak róla. Kimagasló a phycocyanin tartalma, annak is a biológiailag aktív hasznosulása. Ennek a sokrétű egészségtámogató összetevőjének köszönhető, hogy nagyszerű hatással van fertőzések, gyulladások, sőt a rák kialakulása elleni védelem esetén is.

A "spirulina" növénytani elnevezés jelentése: "kicsi spirál". Vélhetőleg azért kapta ezt a nevet, mert mikroszkóp alatt spirálra emlékeztet a külseje. Az apró kék alga valójában baktérium, mégpedig a cianobaktériumok közé sorolandó. A Föld legrégebbi, kövületeket tartalmazó üledékes kőzetei bizonyítják, hogy a cianobaktériumok már 3,5 milliárd éve, a bolygó első zöld élőlényeiként alakultak ki a rideg, még élet nélküli Földön. Rendkívül sok bennük a klorofill, ami fotoszintézisre, ezzel szerves anyag szintetizálására és első „élőlényként” oxigén termelésére tette képessé őket. 

Az ősalgák hatékony összetevője a klorofill, ez az erőteljes anyag, a mai napig minden zöld növényben jelen van. A spirulina mikroalgák a mai napig a fotoszintézis mesterei, és a napfényt tiszta táplálékká alakítják át. Abból kell kiindulnunk, hogy a spirulina is jelentős szerepet játszott abban, hogy bolygónkon intelligens élet alakulhatott ki. A Föld sok széndioxidot tartalmazó ősi légkörét oxigénnel dúsította, ezzel a légkörünket biológiailag felkészítette az életre. Joggal mondhatjuk tehát, hogy a Spirulina platensis életet ajándékoz. Mint alga a spirulina nem növény, mivel nincs sejtmagja, és a növényekre jellemző sejtfala sincs. Henger alakú, kb. egy milliméternyi sejtjei vannak – szabad szemmel is felismerhetők.

Feltételezhető, hogy Latin-Amerika lakói voltak az elsők, akik már évezredekkel ezelőtt a spirulina algát rendszeresen étrendjük alapanyagaként használták. Bizonyított tény, hogy úgy a maják, mint az aztékok, a mai Közép- és Dél-Amerika ősi, fejlett civilizációi, akik a jelenlegi Salvador, Honduras és Mexikó területén éltek, ismerték és tisztelték az algák gyógyító és tápláló tulajdonságait és éltek is vele. Fennmaradt rajzok bizonyítják, hogy a latinok kosárszám halászták az algahabot az olyan szubtrópusi vizek partjainál, mint például a Texcoco-tó.

A 20. század végén olyan tudósok, mint a japán Hiroshi Nakamura és az Egyesült Államok-beli Christopher Hills munkája nyomán a lenyűgöző spirulinával kapcsolatos kutatómunka hatalmas lendületet vett. Ez a munka bebizonyította azt, amit évezredekkel ezelőtt élt őseink ösztönösen tudtak, nevezetesen, hogy a spirulina nem egyszerűen egyike a legjobb minőségű nem állati eredetű fehérjeforrásnak, mely tulajdonsága által a Föld élelmezésének lényeges részét képezhetné. Ezt a szintén nem elhanyagolható tényt is felülmúlja az, hogy a mikroalga számtalan olyan képességgel bír, melyek gyógyítanak, segítenek és támogatják szervezetünket ellenálló-képességünk mozgósításában.

A spirulina tartalmaz:

  • nagy mennyiségben (60-70%-ban) növényi fehérjét, amelyet az állati eredetű fehérjével szemben szervezetünk rendkívül jól képes hasznosítani
  • nagy mennyiségű klorofillt, azt a zöld színanyagot, mely a növényi sejtekben megköti és szállítja az oxigént
  • phycocianint, azt az ún. kék színanyagot, mely közvetlenül és sejt szinten hatva segíti elő azok növekedését
  • jelentős mennyiségben B-vitaminokat, vasat és különböző zsírsavakat is, melyek a sejtek anyagcseréjét előnyösen befolyásolják
  • feniletilamint (PEA), mely a szellemi teljesítőképességet fokozza, és javítja a hangulatunkat
  • karotinoidokat, elsősorban béta-karotint, ami az immunrendszert élénkíti
  • zsírsavakat és lipideket
  • vitaminokat
  • több mint 2.000 enzimet
  • mind a 8 esszenciális, és 10 nem esszenciális aminosavat
  • Gamma-linolsavat, amely – az Omega 6 zsírsavak csoportjába tartozó – nem telített zsírsav
  • muco- és poliszacharidokat
  • 4000 féle tápanyagot, amelyeknek több, mint 90 %-os a felszívódása

A Föld legősibb növénye.

Chlorella vulgaris – a méreganyagok biomágnese

A Chlorella vulgaris hihetetlen méregtelenítő hatásával szerzett hírnevet. Segít a levegővel, a vízzel vagy a táplálékkal a szervezetbe került egészségre káros anyagok kivezetésében. Ide tartoznak például a régi amalgám fogtömésekből származó nehézfémek mellett különösen a klórozott szénhidrogének, peszticidek és rovarölő szerek. Ezek a felvágottban, a húsban és a sonkában ugyanúgy benne vannak, mint az ásványvízben, a borban, sörben, vagy a gyümölcsben és a zöldségben. A chlorella ezeket a nehézfémeket az emberi szervezetben „összegyűjti”, mobilizálja, majd kivezeti a szervezetből. Ráadásul erre nemcsak a bélrendszerben, hanem a vérkeringésben is, sőt a test raktározó területein, mint a zsírszövetekben is képes. Ezt a „tehetséget” a nagy koncentrációban meglévő klorofill és pigment tartalmának, valamint cellulózt tartalmazó, ellenállóképes sejthártyájának köszönheti.

Utánozhatatlan „méregtelenítő” szerepe mellett a chlorella algában a B-vitamin komplexumból is jó adagot találunk, ez többek között nagyon fontos az aminosavak bélbeli felvételéhez és a szervezetben való szállításához. A chlorella törődik az immunrendszerrel, elősegíti a sebgyógyulást, szabályozza a bélműködést, gondoskodik az egészséges bélflóráról és segíti a máj működését. Tudósok a chlorella alga terjedelmes hatóegyüttesét „Chlorella Growth Factor”, rövidítve CGF (chlorella növekedési faktor) névvel illetik. Fel kell figyelni rá, hogy ez a mostanáig sajnos alig kutatott anyag, a chlorella több összetevőjének a kombinációja, képes a tumorok növekedésének megfékezésére, erősíti az immunrendszert és fontos szerepet játszik a sejtek növekedésében, hozzájárul az idegszövetek regenerálásához, kitűnő hatással bír a degeneratív agy- és idegbetegségek esetében.

Kövessük nyomon ezeket az apró, jelentéktelennek tűnő algákat, és kíséreljük meg megérteni, miben rejlik a páratlan voltuk…

A chlorella a zöld algák családjába tartozó egysejtű édesvízi alga. A legparányibb és legősibb növény a világon. Egyike a létező legegyszerűbb organizmusoknak. Akár négyszázalékos klorofill tartalmával az eddig ismert legmagasabb klorofill-koncentrációt tartalmazza a növényvilágban. Ennek a rendkívüli klorofill tartalomnak köszönhetően tízszer több oxigént képes előállítani és széndioxidot megkötni, mint bármely más növény. A chlorella rostanyagokban gazdag. Szédítő sebességgel szaporodik. Egyetlen anyasejt 16-20 óra leforgása alatt négy sejtre osztódik, melyek újabb 16-20 óra alatt hasonló módon négyfelé osztódnak.

A chlorellát alkotórészei pótolhatatlanul értékes tápanyaggá teszik. Szárított állapotban 50% proteint tartalmaz, gazdag többszörösen telítetlen zsírsavakban, ásványi anyagokban, rostanyagokban, vitaminokban és klorofillban. A szárazanyag tartalom közel 4%-a klorofill, ezzel a legmagasabb klorofill tartalmú táplálék. Emésztése során semmilyen mérgező anyag nem keletkezik. Mindezeken felül számos phytamint tartalmaz, így karotinoidokat, flavonoidokat, polifenolokat, poliszacharidokat és glükoproteineket.

A chlorella tartalmaz: 

    • 50 % teljes értékű növényi fehérjét az összes aminosavval, beleértve mind a nyolc esszenciális aminosavat is
    • ásványi anyagokat és alapvető nyomelemeket, például magnéziumot, káliumot, mangánt, vasat, cinket, kalciumot, szelént
    • számos vitamint, többek között C- és E-vitamint, niacint, B-vitaminokat, ezen belül a B12-t aktív formában, K-vitamint, pantoténsavat, folsavat
    • klorofillt: négy százalékos tartalommal az egyik legmagasabb mért klorofillarány
    • antioxidánsok hatású vegyületeket, polifenolt és sok más bioaktív, gyógyászati szempontból hatékony összetevőt
    • telítetlen zsírsavakat, mint az alfa-linolénsavat és linolsavat

A chlorella – vélhetően egyedülálló sejtfelépítésének köszönhetően - képes a szervezetben lerakódott káros – és méreganyagokat megkötni és kivezetni. Magas klorofill tartalma miatt, minden egyes chlorella sejt egy naperőmű, mely a fény energiáját fotoszintézis útján tápanyaggá alakítja!

Röviden szólva a chlorella a méregtelenítés szakértője, a spirulina pedig energia-utánpótlás.

Lithothamnium calcareum – az építőmester

A Lithothamnium calcareum Nyugat-Európa magas ásványtartalmú, kristálytiszta vizeiben honos algafaj. Összetételének 34%-át (!) tiszta, természetes, szerves kalcium képezi, amely testünk számára a legfontosabb ásvány. A kalcium nélkülözhetetlen csontjaink, fogaink, körmeink és hajunk újraképződéséhez, illetve fontos szerepet játszik a lúgosításban is. Tudományos kutatások igazolják, hogy a Lithothamnium természetes kalciuma — a vegyileg előállítottal szemben — magasabb arányban képes beépülni, sőt ennek hatékonysága Spirulina hozzáadásával még tovább fokozódik. Így a Lithotamnium calcareum csontjaink, és fogaink leghatékonyabb kalciumforrása lehet. Ráadásul gazdag magnéziumban, vasban és nyomelemekben. Kitűnő, növényi, organikus, vegetáriánus kalciumforrás. Optimális a csontrendszer, a fogak és a sejtek felépítésében.

Arra kell törekednünk, hogy olyan táplálék-kiegészítőt fogyasszunk, amely természetes módon tartalmazza nagy mennyiségben a kalciumot, valamint a beépülését segítő nagy mennyiségű szerves segédanyagokat. A Föld minden bizonnyal legnagyobb szerves kalciumtartalmú táplálékforrása a Lithothamnium calcareum, amelynek felszívódási mértéke 96%!

Kutatások szerint olyan széles az alga összetevőinek a skálája, hogy azok más táplálékban egyidejűleg nem fordulnak elő. Mindez rendszeres fogyasztással optimálisan adagolható és a szervezet számára könnyen feldolgozható.

A 21. század szupertápláléka

Az egészség a sejteknél kezdődik. Nap mint nap testünk több millió sejtje regenerálódik, cserélődik. Ezen folyamat közben a sejtek felemésztik testünk létfontosságú aktív tápanyagtartalékait. Ha egyoldalú táplálkozásunkhoz stressz, környezeti vagy fizikai megterhelés is párosul és ezek a létfontosságú anyagok nincsenek újratöltve, szervezetünk hiányokkal fog küzdeni, amely előbb vagy utóbb betegségekhez vezet. A törékeny körmök, a fénytelen, töredezett haj, a kiszáradt, repedezett bőr, stb. ismerős jelei az anyagcsere- és emésztési zavaroknak. A fizikai teljesítőképesség csökkenése figyelmeztethet arra, hogy nem figyelünk testünk jelzéseire és ideje feltölteni szervezetünk raktárait.

Külsőnk tükrözi testünk anyagcseréjét. Amikor jól érezzük magunkat, kisugárzásunk pozitív, bőrünk sima, hajunk csillog, motiváltnak, magabiztosnak és meggyőzőnek érezzük magunkat. Amikor viszont szervezetünk hiányt szenved fáradékonyak, kedvetlenek leszünk. A sejtek alultápláltsága rendkívül veszélyes. Ennek következménye az ellenálló képességünk romlása, vitalitásunk elvesztése, szervezetünk öregedésének felgyorsulása. Mindez megelőzhető az algákban található vitálanyagok segítségével. Anyagcserénk pillérei a zsírsavak, aminosavak, ásványi anyagok, amelyek vitalitást és egészséget biztosítanak számunkra.

Sejtjeink táplálékának minősége fontos szerepet játszik ezek öregedési folyamatában. Az elegendő vitálanyagforrás megóvja sejtjeinket, ezáltal szépségünket, életkedvünket, és korai öregedésünk megelőzéséről gondoskodik.

Komplex összetételüknek köszönhetően a Spirulina, Chlorella és Lithotamnium algák keveréke értékes tápanyag-kiegészítő. E három mikroalga a tökéletes vitálanyag-kombináció megtestesítője. A mikroalga a 21. század fénytápláléka, mely szerint tízszer több olyan biofotont, fényrészecskét hordoz, mint a napon érlelt gyümölcs, zöldség. A biofotonok elengedhetetlenek a tökéletes sejtanyagcseréhez.

A mikroalgáknak rendkívül fontos szerepük van az egészséges, teljes értékű táplálkozásban.

Tápértékük mellett, leginkább gyógyászati alkalmazhatóságuk áll a figyelem középpontjában. Az előzetes és a klinikai tanulmányok számos pozitív hatásra utalnak, mint a koleszterinszint és vérnyomáscsökkentő hatás, ellenálló képesség növekedése, probiotikus baktériumok szaporodása az emésztőrendszerben, sejtregeneráció, vércukorszint normalizálása,… Mivel összetevőik építőelemei az izom- és idegsejteknek is, a bennük lévő vitálanyagok elősegítik a mentális kiegyensúlyozottságot, védenek a fizikai megerőltetések hatásaitól, beindítják és fenntartják a szervezet öngyógyító erejét. A természetes, méreganyagoktól mentes mikroalgák egészségünk alapkövei.

Folyamatos fogyasztásukkal megelőzhetjük a hiánytüneteket és az ezekből eredő megbetegedéseket. Mindennapi életünkben, munkánkban, de főként a szervezetünket érő negatív környezeti hatásokkal szemben segítenek ezek a létfontosságú összetevők abban, hogy egészségünket és vitalitásunkat megtarthassuk egészen idős korunkig.

Miben segíthetnek a mikroalgák?

    • emésztési problémák, székrekedés, hasmenés, gyomorsav–túltengés, epebántalmak
    • refluxos tünetek enyhítése
    • fogyókúra – étvágycsökkentő hatás
    • szklerózis multiplex
    • chron-betegség
    • izületi lerakódások csökkentése, izületi és csontbántalmak
    • meddőség – lúgosító hatás
    • klimaxos problémák enyhítése
    • hiperaktivitás, növeli a koncentrációs képességet (Genio)
    • hajhullás, egészségessé teszi a hajat, bőrt és a körmöket
    • kiváló segítség koleszterinszint és vérnyomás csökkentésében
    • mély, nyugodt alvást biztosít (Lunar)
    • potenciazavarok
    • hasnyálmirigy-gyulladás
    • kiváló sebgyógyító hatás, fekélyek, pikkelysömör, cellulitisz, visszeres problémák visszaszorítása
    • rossz kedélyállapot, félelmi állapotok, depresszió enyhítése – omega-zsírsavak
    • alulműködő pajzsmirigy esetén – tökéletes jódforrás
    • izomláz csökkentése, megelőzése
    • Alzheimer-kór (acetil-kolin – Genio és algaporok)
    • autizmus – nehézfémek kivezetése, omega-zsírsavak
    • zsírdaganatok, köszvény
    • láz- és fájdalomcsillapító hatás
    • immunrendszer erősítése
    • vesebetegségek megelőzése
    • vírusellenes hatású: HIV, herpesz simplex, influenza vírus ellen
    • bőr-és lábgomba megelőzése
    • serkenti a vérképzőszerveket, növeli a vörösvértestek számát
    • terhesség esetén is alkalmazható étrend-kiegészítő
    • sav-bázis egyensúly helyreállítása
    • serkenti a sejtépítést – főleg az aminosavak és B-vitaminok
    • fokozza a regenerálódást – létfontosságú zsírsavak, aminosavak, klorofill, phykocianin
    • javítja a bőr és a kötőszövetek rugalmasságát – ásványok, aminosavak, klorofill
    • véd a csontritkulás ellen – ásványok, nyomelemek, lúgosítás
    • segíti a salaktalanítást, a nehézfémek kiválasztását, méregtelenít – klorofill, phykocianin, ásványok, nyomelemek (szelén!)
    • támogatja a vérképzést – ásványok, B-vitaminok, klorofill
    • mérsékli az allergiás tüneteket – a mangán, phykocianin elősegíti a tüneteket kiváltó hisztaminlebontást
    • vércukorszint normalizálása
    • fokozza az inzulintermelést: króm, cink, természetes inulint tartalmaz (természetben előforduló poliszaharid, természetes szénhidrát-energiaforrás, amely a vércukorszintet tartós fogyasztás esetén sem emeli meg)
    • kiegészítő terápia lehet a rák elleni küzdelemben, támogatja a daganat elleni védelmet – nyomelemek, phykocianin, klorofill, zsírsavak, CGF-faktor
    • javítja a sejtanyagcserét – klorofill, króm, szelén, zsírsavak
    • vérnyomás szabályozásában, sejtszaporodásban, a gyulladásos folyamatok, a szív- és cukorbetegségek megelőzősében van szerepe – nukleinsav-, valamint V-linolénsav-tartalmának köszönhetően
    • phykocianin tartalmának köszönhetően pozitívan stimulálja az őssejteket, kínai kutatók bebizonyították, hogy az őssejtek sérülése – pl. vegyi vagy radioaktív behatás - után is képes a fehérvérsejtek szaporodását szabályozni
    • a Spirulina platensis, mint prebiotikum, a vastagbélben szelektíven elősegíti a kedvező hatású probiotikus mikroorganizmusok szaporodását, mint ahogyan elősegíti az ásványi anyagok felszívódását is
    • gátolja a sejtek oxidációját, és ezáltal lassítja az öregedést

A mikroalga termékek nem gyógyhatású készítmények. A mikroalga teljesértékű táplálék, rendszeres fogyasztása egészségünket szolgálja. A mikroalga számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyek regenerálnak és mozgósítják a szervezet saját gyógyító erejét. Sejtjeinket folyamatosan megtisztítja a nap mint nap bejuttatott méreg- és salakanyagoktól, miközben gondoskodik az elhasznált vitálanyagok pótlásáról. Aki munkájában, sportban, a mindennapi életben a legmagasabb teljesítményt várja el magától, az nem hanyagolhatja el egészségét.

A Spirulina, Chlorella és Lithotamnium algák tisztán természetes táplálékok, melyek kiegyensúlyozott kombinációban tartalmazzák az egészséghez szükséges összes létfontosságú vitálanyagot. Nincs olyan laboratórium, amely e három növény összetevőinek ilyen tökéletes sokaságát össze tudná állítani.